Az óceán közepén, a Csendes-óceán türkiz hullámai között emelkedik ki a világhírű Galápagos-szigetcsoport. A szigetek vulkanikus kúpjai és holdbéli tájai mintha az idő kezdetéből maradtak volna itt, s lakóik között igazi földtörténeti relikviák sétálnak: az óriásteknősök. Ezek az állatok a lassúság szimbólumai, több száz kilós páncéljuk alatt évszázadokat is megélhetnek. Ám volt köztük egy faj, amely ma már csak a múlt emléke – a Pinta-szigeti teknős (Chelonoidis abingdonii).

Ennek a fajnak legnagyobb hőse pedig: Magányos George.

Egy elfeledett sziget, egy különleges teknős

A Pinta-sziget a Galápagos északi részén fekszik. Az egykor buja, zöld növényzettel borított sziget ideális otthont adott saját óriásteknőseinek, akik több millió év során külön fajjá fejlődtek. Ahogy minden szigetnek megvolt a maga különleges teknőse, úgy a Pintáé is, ami egyedülálló páncélformájáról és karcsú testfelépítéséről volt felismerhető.

Itt éltek az óriásteknősök. Forrás: Kevin Gepford / wikipedia

De a 19–20. században a történelem kegyetlenül beleszólt a természet rendjébe. A kalózok, bálnavadászok és tengerészek élelmiszerként vadászták a teknősöket, hiszen a hajófenéken akár hónapokig is életben maradtak, így "élő konzervekként" szolgáltak a legénység számára. Később pedig az ember által betelepített kecskék fogyasztották el a sziget növényzetét, megfosztva a teknősöket táplálékuktól. Mire a kutatók felfigyeltek a problémára, a Pinta-sziget óriásteknősei szinte teljesen eltűntek.

Egy váratlan találkozás

1971-ben a tudósok már úgy hitték, hogy a faj kihalt. Ám egy évvel később, 1972-ben a világ lélegzetvisszafojtva hallgatta a hírt: egy magányos példányt találtak a Pinta-szigeten! A teknőst befogták, és a Charles Darwin Kutatóállomásra vitték Santa Cruz szigetére, hogy biztonságban élhessen. Ő lett Lonesome George, magyarul Magányos George – a világ legismertebb teknőse, akit egyetlen túlélőként ünnepelt a világ.

Ő itt Magányos George. Forrás: putneymark

George hamar nemzetközi sztár lett: a természetvédelem jelképévé vált, akárcsak a panda vagy a bálna. Turisták ezrei zarándokoltak el, hogy láthassák a páncéljába zárkózott reményt, míg tudósok minden erejükkel azon dolgoztak, hogy megmentsék a kihalástól.

Kudarcba fulladt remény

A következő évtizedekben George-ot különböző, közeli rokon fajok nőstényeivel próbálták párosítani azt remélve, hogy legalább hibrid utódok születnek majd. A világ legdrágább és legőrültebb "vakrandijai" zajlottak a Galápagos laborjaiban. Sajnos, George sosem lett apa.

A búcsú

2012. június 24-én a világ természetvédői gyászba borultak: Magányos George békésen elaludt, vélhetően több mint százévesen. Halálával végleg kihalt a Pinta-szigeti teknős. Testét bebalzsamozták, és máig a Galápagos Nemzeti Park központjában állítják ki – örök mementóként annak, amit elveszítettünk, és figyelmeztetésként arra, mi mindent őrizhetünk még meg. George halála nem csupán egy faj kihalásának története, hanem annak is szimbóluma, hogyan alakítja át az emberi tevékenység bolygónk törékeny ökoszisztémáit.

George öröksége

Bár a Pinta-sziget óriásteknősei örökre eltűntek, Magányos George története nem a pusztulásról, hanem a reményről szól. Az ő alakja hívta fel először a világ figyelmét a Galápagos élővilágának védelmére. Ma már több szigeten sikerült visszatelepíteni más óriásteknősöket, sőt egyes populációk ismét növekedésnek indultak. George így nemcsak a magány, hanem az élni akarás jelképe is lett. Egyetlen teknős, aki megtanította az egész bolygót arra, hogy a természet értékei pótolhatatlanok.

Magányos George. Forrás: CC BY-SA 3.0 / wikipedia

Ha ma a Galápagos szigetein járunk, és végignézünk a lassan cammogó óriásteknősökön, óhatatlanul eszünkbe jut George: a teknős, aki egyedül maradt – de akinek története milliók szívében él tovább. Ő lett a természet egyik legkülönösebb hőse, aki csendben, lassan, mégis kitörölhetetlenül írta bele magát az emberiség kollektív emlékezetébe. A Pinta teknős magányos útja véget ért, öröksége azonban ma is iránytű minden természetvédő számára.

Forrás:

wikipedia

Felső kép: CC BY-SA 3.0 / wikimedia commons